Miért? Mert úgy kezdődik, hogy nem ér véget.

Miért szükséges továbbra is felvételizniük a marosvásárhelyi kommunikáció és közkapcsolatok szakra beiratkozóknak? Más szakokon tárva-nyitva az ajtó, hiszen ha valaki kis ambíciókkal rendelkezik, akkor a sikeres érettségi után, a beiratkozási díj lepengetése után rögtön egyetemi hallgató is lehet.


Nagy ambíciók

A kommunikáció szakos diákok azonban eddig is nagy ambíciókat tápláltak – és ezután is ilyenekre számítunk. A kommunikációs diák robotképe: széles érdeklődés, nagy teherbírás, mérhetetlen kíváncsiság és kreativitás.1 Erre nagyon nagy szüksége lesz majd a szakmában:2 a médiában, a vállalati PR-menedzsmentben, a PR-ügynökségeknél. A kommunikációs diák – ha nem is hallott róla, de – már régóta ismeri Sam Black angol professzor megállapítását: a PR-szakember az, aki kíváncsi és tájékozott: újságot olvas, TV-t néz, rádiót hallgat, és beszélget az emberekkel. Majd minden begyűjtött és elrendezett információt bizalomépítésre fordít. A kommunikáció eredményes menedzselése sosem rövid távú befektetés, sosem sablonos. És sosem ér véget.


Sokféleség

Egyetlen álláshirdetés sincs, ahol így fogalmaznának: olyanokat keresünk, akiknek a munkájuk a szenvedélyük! De alapjában mindenütt így gondolják. A kommunikátor tevékenysége változatos, a nyilvánosság különböző szféráiban zajlik, a legújabb kommunikációs technikát alkalmazza, tudományos kutatást és művészetet ötvöz. Reális az esély, hogy a sokféle kihívás és feladat kreatív embereket vonzzon arra a pályára, ahol sok a munka3 és kevés a munkára fordított idő.4


Dinamika

Mi lesz tíz év múlva a végzettekkel? Globális piacon, multiknál, határokon belül vagy kívül, elégedetten vagy megkeseredetten? Hogy tíz év múlva is tanulni fognak, az biztos. Hogy milyen keretek között, az nem tudható, de a szakma dinamikája ezt követeli majd. Ők lesznek későmodern korunk, információs társadalmunk kommunikációs menedzserművészei. Szépen hangzik? Beszélni, beszélni, írni, írni, szerkeszteni és szerkeszteni, esetleg kutatni vagy irányítani fognak – abban az egyre komplexebbé váló és folyamatosan át-alakuló társadalmi kommunikációban, amely társadalmunk5 jövője. A ma kommunikációs diákjai arra kell felkészüljenek, ami a mán túl van. A legjobbaknak kell ennek az útnak nekivágniuk.


1 Meg jó fizikai kondíció, arányos termet, bájos arc és varázslatos hangképzés.
2 Amely szakmáról tudható, hogy nagy jövője van, de jelene csak most körvonalazódik Romániában.
3 Munka: tevés-vevés, örömforrás, identitás-építés, csapatépítés. Persze: pénzkereset is.
4 Mármint kevés a kívánt legjobb megoldás kitalálására és megvalósítására, ezért a szabadidőből kell újra és újra a munka számára elvenni, és ez nem a kényszer, hanem a tanulás, kísérletezés, hosszú távú befektetés ideje.
5 Lokális, regionális, erdélyi magyar, egyetemes magyar, kelet-európai, európai.


2007. február 20, 20:20

© FLogika
látogató, kattintás